Nem maguk az ügynökök, hanem az állambiztonság szerepe, módszerei érdekelték Gervai András filmkritikust, amikor megírta a Fedőneve: „szocializmus” című könyvét. Mint fogalmazott: nem létezett ártatlan jelentés.

Hogy jut egy filmkritikus az állambiztonsági szolgálatok levéltárába?

Szakmai előzménye van. Csökkent a film iránti érdeklődésem, viszont megnőtt a történelem iránt, főleg a közelmúlt történelme iránt. A kádári diktatúráról szólt A tanúk című könyvem is. Akkor kezdtem el a levéltárakban kutatni a művészek és a hatalom kapcsolatáról. És szépen lassan személyes üggyé kezdett válni a téma, nekiálltam saját múltamat is felkutatni. De nem a hálózati személyekre utaztam, főleg nem az úgynevezett „nagyhalakra”, amivel sokan vádoltak a Szabó István-ügy kirobbanása után. Hiszen az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában akkoriban még nem is létezett katalógus, nem tudhattam, mire bukkanok.

Makk Károly december 22-én ünnepli 85. születésnapját. A Kossuth-díjas filmrendezőnek sok filmterve van, de egyelőre egyikben sem biztos.

Gyerekként hogyan élte meg, hogy a születésnapja alig előzi meg a karácsonyt?

A születésnapom sérült volt egy picit, mert a szüleim egybevonták a két ünnepet, így nem kaptam külön ajándékot. Egyébként sokáig úgy tudtam, hogy 1926. december 24-én születtem. Aztán egyszer elvesztettem a papírjaimat, és amikor kérelmeztem, a berettyóújfalusi anyakönyvi hivatal azzal kezdte a válaszlevelét, hogy „ki kell önt ábrándítanom”. Kiderült, hogy egy évvel öregebb vagyok és nem 24-én, hanem 22-én születtem.

Fotó: Herbst Rudolf

A Jó estét nyár, jó estét szerelem! próbájához hívják a szereplőket a Nemzeti Színház hangosbemondóján, amikor Törőcsik Mari  vidáman hellyel kínál az öltőzőjében. A hetvenötödik születésnapját ünneplő színésznő azt mondja, ma már nagyon oda kell figyelnie, mennyit vállal, mert nem szabad kifárasztania magát.

Helen Mirren Az ajtó főszerepében. Fotó: Heti Válasz

December közepén fejeződik be Szabó István új filmjének, Az ajtónak a forgatása, amelyet Szabó Magda világhírű, önéletrajzi elemekben bővelkedő regénye alapján készít az Oscar-díjas alkotó. A forgatáson jártunk.

A műhó nem hideg, sőt még csak nem is nedves. Mégis amikor belépünk a II. kerületi ház kertjébe, mintha tíz fokot hűlne a levegő. Az öreg ház fehérbe borult kertjében nagy a sürgés-forgás: közeledik a ebédszünet, előtte még egy jelenetet rögzítenének. A monitor mögött Ragályi Elemér, a film operatőre, mellette Szabó István Oscar-díjas filmrendező. Az ódon hangulatú udvaron át A mások élete című filmből ismert Martina Gedeck érkezik, ő játssza ugyanis Szabó Magdát. Épp az egyik legfontosabb jelenetnél tartanak: amikor a regény főszereplője, Emerenc súlyosan megbetegszik, és hetek óta nem nyit ajtót senkinek.

Fotó: Heti Válasz

Makovecz Imre november 20-án ünnepli 75. születésnapját. A nemzetközi hírű építész életműve szinte teljes egészében vidéken található, amit ő azzal magyaráz, hogy minél távolabb jár Budapesttől, annál közelebb van a hazájához.

Két kiállítással jelentkezik a világhírű magyar képzőművész, Havadtői Sámuel, vagy angol nevén Sam Havadtoy. Az egyik Tel Avivban, a Museum of Modern Art-ban látható, a másik Budapesten tekinthető meg a B55 Galériában 2011. február 5-ig.

Hogyhogy egyszerre két kiállítása is nyílik? Ennyire sokat dolgozik?

Több kép született, mint amennyire szükség volt a Tel Aviv-i tárlathoz. Végül úgy döntöttünk a kurátorommal, hogy megbontjuk az anyagot, és ikerkiállítást csinálunk: a fele ott látható, a másik fele pedig Budapesten.

Szinte a névjegyévé vált a csipke. Hogy találkozott ez a technika a sok kis pöttyből építkező pointilizmussal?

Volt egy barátom, a Beatles menedzsere, akiről néhány éve, pont egy közös nyaralás alatt derült ki, hogy Alzheimer-kórban szenved. Nagyon gyorsan romlott az állapota, fájdalmas időszak volt. És hogy a fájdalmat enyhítsem, szövegeket kezdtem írni, és ezekre az írásokra festettem rá. Ennek is volt előzménye: egy hasonló technikával készült Moholy-Nagy-kép, a Leu című. A művész unokaöccsének azt mondtam, hogy nagyon tetszik a kép, és hogy én is az oroszlán jegyében születettem. Kiderült: a Leu ezúttal nem a latin oroszlán szót takarja, hanem a leukémiát, amiben Moholy-Nagy meghalt. Pöttyökkel akarta kifesteni magából a betegséget. Ez mélyen bennem maradt.

Szegedi Katalin: Amália, a világ legszomorúbb boszorkánya

Boldizsár Idikó mesekutató szakmai vezetésével megnyílt a világ első meseterápiás központja Paloznakon. A kutató, akinek most jelenik meg Meseterápia című könyve, azt mondja, nincs olyan emberi probléma, amelynek ne lenne párja a meseirodalomban.

Mese habbal – szoktuk mondani, ha valaki túlzásokba esik. A mese szó ma a valóságban nem létezőt jelöli, jobb esetetben a gyerekek számára kitalált szórakoztató történeteket. Kevesen tudják, hogy a mesék mondása és hallgatása a XIX. századig a felnőtt mulatságok körébe tarozott. Boldizsár Ildikó mesekutató szerint a mesék ugyanazt a funkciót látták el akkor is, mint most: segítettek a világ és önmagunk megértésében. A mesék révén olyan dolgokat élhetünk át, amelyeket a valóságban nem, ráadásul a történetek közös jellemzője éppen az, hogy egy bizonyos esemény (sárkány, gonosz mostoha stb.) az élet megszokott folyamatát veszélyezteti. „Felborul az egyensúly, a főhős pedig megkeresi a kiutat a veszélyhelyzetből. A lényeg, hogy az adott hős elinduljon valamerre, ne féljen a változástól” – mondja Boldizsár Ildikó, aki szerint tulajdonképpen ez a meseterápia kiindulópontja.

Csodálatos mobilvilág. Fotó: Zetapress

Szikora János október 9-én ünnepli 60. születésnapját. Az MTI-nek elmondta, nagyon sok munkája volt az elmúlt hónapban, aminek örül, hiszen így nem kellett a „kerek számra” gondolnia.

Várnai Gyula: Aura

Régi és új munkák is láthatók Várnai Gyula képzőművész Ugyanaz a patak című kiállításán a budapesti Ernst Múzeumban. A művész autodidakta módon képezte magát, mára a hazai középgeneráció egyik legfontosabb alkotója lett. Mint mondja, ötvenhárom éve ugyanazt a patakot tapossa.

Várnai Gyula szerszámos ládával a kezében érkezik az Ernst Múzeumba. Mint mondja, mindig van mit szerelni az installációkon, mivel azok idővel elmozdulnak, meghibásodnak. Az augusztus végéig látható kiállításra belépve egyből az egyik sötét terembe megyünk. A falra vetítve a Nagymező utca házai láthatók, a hangfalakból pedig az utcazaj dübörög. A művész állít valamit az egyik projektoron, közben pedig magyarázatképpen elmondja: a tárlat kurátora, Készman József kérte arra, hogy hozzon valami helyspecifikus installációt, olyat, amely a kiállítótérre is reflektál. „Három írásvetítő vetíti ki a falra a képet, amelyek tetejére tálcákban vizet tettem. Felvettem az utca zaját, amitől rezegni kezd a víztükör, a képen pedig érdekes mintázatok futnak végig” – mondja.

Fotó: Weöres Sándor Színház

Dömötör Tamás elhagyta a szombathelyi Weöres Sándor Színházat, amely egykor az ő kezdeményezésén alapult. A volt főrendező azt mondja, olyan színházban szeretne dolgozni, amelyben nem kizárólag a nézőszám határozza meg a repertoárt.

Ön volt az egyik alapítója annak az egyesületnek, amelyre később a Jordán Tamás-féle társulat támaszkodhatott. Árulja el, mi volt a válóok?

Az, hogy a színház darabválasztási szempontjai alig különböznek egy kereskedelmi televízió műsorpolitikájától. Aminek ismérve, hogy igyekszik minél könnyebben beemelhető, zenés, szórakozató műsort adni, hogy több nézője legyen. Én meg azt gondolom, hogy a színháznak elsősorban nem ez a feladata. Az a teátrum, amelyik ma a színházi törvény értelmében kőszínházi modellben dolgozik, rákényszeríti magát egyfajta gyárszerű működésre. Mert szerződésében nézőszámot, előadásszámot vállal, amit aztán le kell gyártani. Ezért aztán a szakmai munka sem lesz sokkal izgalmasabb mondjuk egy hírgyárénál.