Két kiállítással jelentkezik a világhírű magyar képzőművész, Havadtői Sámuel, vagy angol nevén Sam Havadtoy. Az egyik Tel Avivban, a Museum of Modern Art-ban látható, a másik Budapesten tekinthető meg a B55 Galériában 2011. február 5-ig.

Hogyhogy egyszerre két kiállítása is nyílik? Ennyire sokat dolgozik?

Több kép született, mint amennyire szükség volt a Tel Aviv-i tárlathoz. Végül úgy döntöttünk a kurátorommal, hogy megbontjuk az anyagot, és ikerkiállítást csinálunk: a fele ott látható, a másik fele pedig Budapesten.

Szinte a névjegyévé vált a csipke. Hogy találkozott ez a technika a sok kis pöttyből építkező pointilizmussal?

Volt egy barátom, a Beatles menedzsere, akiről néhány éve, pont egy közös nyaralás alatt derült ki, hogy Alzheimer-kórban szenved. Nagyon gyorsan romlott az állapota, fájdalmas időszak volt. És hogy a fájdalmat enyhítsem, szövegeket kezdtem írni, és ezekre az írásokra festettem rá. Ennek is volt előzménye: egy hasonló technikával készült Moholy-Nagy-kép, a Leu című. A művész unokaöccsének azt mondtam, hogy nagyon tetszik a kép, és hogy én is az oroszlán jegyében születettem. Kiderült: a Leu ezúttal nem a latin oroszlán szót takarja, hanem a leukémiát, amiben Moholy-Nagy meghalt. Pöttyökkel akarta kifesteni magából a betegséget. Ez mélyen bennem maradt.

Ezek szerint a pöttyözés egyfajta önterápia volt?

Amikor Santa Margheritára költöztem, az új környezet adta kezdeti lelkesedés után leblokkoltam: rájöttem nem olyan egyszerű már megint újrakezdeni. Rám tört mindaz, amit a sok költözéssel újra és újra elveszítettem, és eldöntöttem, kipöttyözöm magamból a dolgokat. Azt hittem, sikerült, de kiderült, minél idősebb az ember, annál több mindent rejt el önmaga elől. Néha például rémálmaim vannak. Az utolsóra emlékszem, azon tűnődtem álmomban, hogy vajon milyen nyelven kell istenhez beszélni.

Miért költözik olyan gyakran? A változatosságot keresi vagy menekül valami elől?

Változó, de előfordult már az utóbbi is. Persze ma már tudom, hogy az ember úgyis magával cipeli a félelmeit, úgyhogy igyekszem minden új helyet felfedezésnek, feltöltődésnek megélni. Ráadásul kezdek elromlani, mert most már akárhova költözöm, mindig megtartom az előző helyet is. Hiába, nem tudom elképzelni, hogy ne legyen meg a budapesti otthonom vagy a szentendrei műtermem. Ez nem országfüggő, ugyanígy ragaszkodom Angliához vagy New Yorkhoz vagy Olaszországhoz. Mert nem ország, hanem ember és emlékfüggő vagyok.

17 évesen megszökött hazulról, inas lett, majd lakberendező, mára pedig elismert képzőművész. Hogy látja utólag, szerencséje volt vagy inkább a kemény munka hozta meg a gyümölcsét?

Ha rossz kedvem van, azzal vigasztalom magam, hogy én vagyok a világ egyik legszerencsésebb embere. Hiszen minden, ami velem történt, szerencse volt. Például, hogy a Pál utcai fiúk magyar angol-koprodukcióban készült akkoriban, és sikerült az itt forgató gyerekek nevelőnőjével összebarátkozni, aki kiváltotta nekem az angol útlevelet. Vagy hogy a disszidálás után egy család befogadott. Hogy kaptam munkát. A legnagyobb szerencse mégis az volt, hogy John és Yoko bejött az üzletembe, és engem fogadtak fel lakberendezőnek. Noha bárkit megkérhettek volna, a világ legnagyobb designereit is. Szóval szinte mindent tálcán kaptam, még akkor is, ha sokat kellett érte dolgozni. Vagy nehéz döntéseket kellett érte meghozni.

John Lennon és Yoko Ono. Nem bánja, hogy akárhány interjút ad, folyton róluk kérdezik?

Yokótól egyszer megkérdezték, nem kellemetlen-e, hogy John Lennon árnyékában kell élnie? Azt felelte, hogy nem, mivel egy nagyon kellemes árnyékról van szó, ami véd a melegtől, az esőtől, a széltől. Én is így vagyok ezzel.

Yoko Ono megosztó személyiség a mai napig – főleg a Beatles rajongói körében. Művészként milyen társ volt?

Ha művészként közelítem meg a kérdést, akkor számomra Yoko maga volt az egyszemélyes egyetem. Ő ismertette meg vele az avantgárdot, a kortárs művészetet. Ami pedig a rajongókat illeti, nem hiszem, hogy érdemes foglalkozni a véleményükkel, hiszen Yoko és John boldoggá tették egymást. És csak ez számít.

Hogy lett a lakberendezőből végül képzőművész?

Az első munkáimnak nagyon kicsi volt a költségvetése. És ha kép kellett valahova, akkor azt inkább megfestettem magam, hiszen amúgy is tudtam, milyen színekre lenne szükség. Amikor pedig kérdezték, honnan van, azt mondtam, az ócskapiacon találtam. A festés aztán egy időre abbamaradt. Később Yoko révén megismerkedtem Andy Warhollal, akinek az asszisztense épp szitanyomó tanfolyamot hirdetett. Végül én voltam az egyetlen diák. Akkor kezdtem el komolyabban festeni.

Az új kiállításának a címe Hommage a Jawlensky. Miért?

Jawlensky orosz festő volt, akinek a forradalom után Németországba kellett szöknie. Persze sokáig ott sem maradhatott, mert Hitler őt is a degenerált művészek közé sorolta. A kereskedője vitte el a képeit az Egyesült Államokba, ahol mivel Jawlenskyt német művésznek tartották, tehát az ország ellenségének, fillérekért árverezték el a képeit. Élete végén lebénult, az ágyából festett. Képeit is leredukálta, a végén már csak vonalakat rajzolt. Mindegyik képének Meditáció a címe, és egy célt szolgáltak: általuk kommunikált istennel. Részben ezért választottam az ő munkásságát a képeim alapjának, részben pedig egy számomra nagyon kedves festmény miatt. A képhez egy levél is társult, amit a kereskedő írt Jawlensky-nek. Az áll benne, hogy az üzletbe betért egy zeneszerzést tanuló diák, egy bizonyos John Cage (híres amerikai zeneszerző – a szerk.), aki egy dollár előlegért szerette volna megvenni a képet. Jawlenski belement. Később ennek a képe nyoma veszett, de az idén júliusban rátaláltak. Megvettem. Ez lett az egyik legfontosabb festmény az életemben.

Névjegy

1952-ben született Londonban. 1956 elején családjával hazatért Magyarországra, ám 1971-ben disszidált. Előbb inasként dolgozott, majd az angol régiségkereskedő és lakberendező Stuart Greet meghívására New Yorkba költözött. 1978-ban alapította a lakberendezéssel foglalkozó Samuel Havadtoy Gallery-t, többek között annak hatására, hogy megismerkedett John Lennonnal és Yoko Onóval, akik vele rendeztették be új otthonukat. A munka nemzetközi hírnevet hozott számára. Lakberendezőként kezdett festeni, azóta a világ számos nagy kiállítóhelyén volt kiállítása. A legkiválóbb művészekkel dolgozott együtt, köztük olyan hírességekkel, mint Andy Warhol, Keith Haring – Haring halála után ő valósította meg az egyik utolsó műalkotását, a közismert szárnyasoltárt. A 80-as évek végétől egyre többet járt Magyarországra és 1992-ben létrehozta a Galéria 56-ot. (A név Yoko Onótól származik.) Jelenleg Olaszországban él, de gyakran látogat Magyarországra.

via vasárnap reggel

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.