Nem maguk az ügynökök, hanem az állambiztonság szerepe, módszerei érdekelték Gervai András filmkritikust, amikor megírta a Fedőneve: „szocializmus” című könyvét. Mint fogalmazott: nem létezett ártatlan jelentés.

Hogy jut egy filmkritikus az állambiztonsági szolgálatok levéltárába?

Szakmai előzménye van. Csökkent a film iránti érdeklődésem, viszont megnőtt a történelem iránt, főleg a közelmúlt történelme iránt. A kádári diktatúráról szólt A tanúk című könyvem is. Akkor kezdtem el a levéltárakban kutatni a művészek és a hatalom kapcsolatáról. És szépen lassan személyes üggyé kezdett válni a téma, nekiálltam saját múltamat is felkutatni. De nem a hálózati személyekre utaztam, főleg nem az úgynevezett „nagyhalakra”, amivel sokan vádoltak a Szabó István-ügy kirobbanása után. Hiszen az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában akkoriban még nem is létezett katalógus, nem tudhattam, mire bukkanok.

És a könyvvel véget ért a kutatás?

Most egy időre igen. Nagyon idő és energiaigényes a dolog, és szeretnék végre szépirodalmat írni. Közben ugyanis elkészült egy novelláskötetem, amit akár regénynek is nevezhetünk, hiszen ugyanaz a főhőse valamennyi szövegnek. Szinte terápiás céllal születtek ezek az írások, hiszen nekem is valahogy fel kellett dolgoznom a feltárt anyagot.

Bármennyire furcsa, a Fedőneve: szocializmusnak is van egyfajta novelláskötet hangulata, hiszen roppant tömören megírt sorsokról olvasunk.

Némelyek szerint olyan, mint egy dokumentumregény, amelynek főhőse maga a Kádár-rendszer. És valóban, törekedtem arra, hogy ne csupán a száraz történetek kerüljenek egymás után, hanem, mindegyiknek legyen egyfajta dramaturgiája, íve.

Önt mi motiválta inkább, az ügynöksorsok drámaisága vagy a múlt feltárása?

Önmagában az, hogy valakiről kiderül, hogy ügynök volt, még nem sokat jelent. Jelentős különbségek vannak egyes hálózati személy között. Van, aki Recsk árnyékában mondott igent, mások önként jelentettek. Egyeseket megzsaroltak, de nem adtak használható jelentéseket, mások saját karrierjükért igyekeztek másokat lejáratni. Arra is van példa, hogy valaki egyszerűen nemet mondott. Az más kérdés, hogy milyen retorziók voltak emiatt. Jó lenne látni, az ő sorsuk hogy alakult, mint ahogy nem tudni azt sem, hogy akikről jelentettek, azoknak hogy alakult az élete. Farkasházy Tivadar a Heti hetesben a Szabó-ügy után azt mondta: álljon elé egyetlen ember, akinek ártottak. Az én könyvemben nagyon sok dokumentum bizonyítja, hogy a hálózati személyek mennyit árthattak a jelentéseikkel. De többnyire a besúgottak sohasem tudták meg, miért nem kaptak útlevelet, vagy miért rekedt meg a karrierjük.

A lebuktatott ügynökök többnyire azzal védekeznek, hogy nem ártottak másoknak. Létezett ártatlan jelentés?

Biztosan, hiszen van, kit azér zártak ki, mert használhatatlan jelentéseket ad. De egy besúgó sosem mondhatja, hogy ő nem ártott senkinek, még akkor sem, ha tényleg nem akart ártani. Nem tudja, hogy mire használják fel a jelentéseit. A hálózat mozaikképébe illesztve a látszólag ártatlan információ is nagyon káros lehet. Például G. Szabő Lőrinc – a költő fia – rendező szakos főiskolai hallgató korában, Hruscsov budapesti látogatása idején a menzán illetve a buszon a társaival a főtitkár lelövésével viccelődött. Az esetről beszámoló jelentés következtében maga az egyik titkosszolgálati főnök adott utasítást a fiatalember megfigyelésére.

Miért épp ezeket a történeteket emelte a könyvbe?

Nem szelektáltam, és nem is a harag vezetett. Minden filmest dossziét feldolgoztam, de érdekességük, és a Céget leleplező módszereik miatt néhány színházi történet is bekerült. A pécsi újságíró és a vécében talált falfirka ügye – mindkét írás egy-egy város megfigyeléséről szól – pedig azért szerepel a kötetben, nehogy valaki azt higgye, csak a művészeti vonalon volt éber az állambiztonság, és az átlagembert békén hagyták.

Melyik történet rázta meg a leginkább?

Böszörményi Gézáé, aki végig küzdött, harcolt a szabadságáért, és tényleg igyekezett senkinek sem ártani. Vagy Teuchert József gyártásvezetőé, akit szabályosan agyagba döngöltek. De ott a másik oldal is, például Máriássy Félixé. Legközelebbi munkatársairól is rosszindulatú jelentéseket írt, többségükből az irigység sugárzik.

A könyvben egy egész fejezetet szentelt a Szabó-ügy fogadtatásának. Akkor ön került a támadások célkeresztjébe, a könyv után most békén hagyják?

Még nem telt el olyan sok idő, úgyhogy várjuk ki a végét. Akkor egyes újságok, publicisták engem ítéltek el, ami furcsa szemléletet tükröz. Mintha az, aki sokra vitte, többet engedhetne meg magának, mint mások. Mintha a művészi teljesítmény feloldozna morális kötelezettségek alól. Pedig ez nem így van, mint ahogy a tétel fordítottja sem igaz, hogy mondjuk azért mert Heidegger együttműködött nácikkal, a munkássága értéktelen.

Ön szerint mi a valódi tétje az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalának?

A forradalom bukása utáni egy-két évtizedben különböző okok miatt körülbelül két és félmillió ember került az állambiztonság figyelmébe. Ugyanakkor nem az ügynökök a főszereplők, nélkülük viszont nem lehet elmesélni az állambiztonsági szolgálatok történetét. Az állambiztonsági szolgálat nélkül viszont a Kádár-rendszer lényegét nem lehet megérteni. Én a könyvvel segítek belátni a puha diktatúra kulisszái mögé. Sokan vannak, akik nosztalgiával gondolnak az előző rendszerre, ők talán nem is tudják, mennyire rendőrállam voltunk, hogy a hatalom valóságos polgárháborút vívott a lakosság ellen. Az igazság valahol félúton lesz, amihez az kellene, hogy mindenki elmondhassa a maga történetét. Az ügynökök, a tartótisztek, a besúgottak és azok is, akik csak a szocializmus „emberarcával” találkoztak.

Névjegy

Gervai András 1948-ban született Budapesten. Író, újságíró, film- és irodalomkritikus. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészkarán diplomázott, majd elvégezte a Mafilm forgatókönyvíró és dramaturg iskoláját. 1974 és 1976 között a Magyar Televízió, 1976 és 1983 között a Magyar Színházi Intézet szerkesztője. 1983 és 1990 között a Film Színház Muzsika rovatvezetője, 1990-től egy évig a Magyar Nemzet, majd 1996-ig a Magyar Hírlap újságírója. Azóta szabadúszó, írásai az utóbbi években főleg az Élet és Irodalomban jelennek meg. Tíz könyv szerzője. Novellakötete várhatóan 2011 első felében jelenik meg.

via vasárnap reggel

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.