Fotó: Herbst Rudolf

A Jó estét nyár, jó estét szerelem! próbájához hívják a szereplőket a Nemzeti Színház hangosbemondóján, amikor Törőcsik Mari  vidáman hellyel kínál az öltőzőjében. A hetvenötödik születésnapját ünneplő színésznő azt mondja, ma már nagyon oda kell figyelnie, mennyit vállal, mert nem szabad kifárasztania magát.

Tábori György darabja után Rába Roland második rendezésében a Jó estét nyár, jó estét szerelem!-ben is vállalt szerepet. Ezek szerint megtalálták a rendezővel a közös hangot?

Ha valaki tehetséges, azonnal megtalálom vele a közös hangot. Tavaly, miután felépültem, jobban mondva újraéledtem, az első szerepem a Nemzetiben a Mein Kampfban volt. Én voltam a Halál asszonya. Nagyon megijedtem, amikor megmondták, hogy a Rába Roland rendezi a darabot. Kérdeztem: már megint megőrült egy színész? De kiderült – ahogy azt többen is mondták – hogy Roland született rendező. És ha jobban belegondolok: az én mestereim mind színészek is voltak. Roland megkérdezte, hogy játszanék-e a Jó estét nyár, jó estét szerelem!-ben is egy kis szerepet. És mivel egészen kis szerepről van szó, boldogan igent mondtam.

Azért mert kis szerepről van szó? Hogyhogy?

Most már vigyáznom kell, nehogy túlságosan lefárasszam magam.

Közben pedig próbál Zsótér Sándorral is.

Ezt az őrült Zsótért annyira szeretem, hogy nem hagyhattam ki. A Figaro házasságában vagyok Marcelina.

Az egyik interjújában azt mondta, szinte Ön kérte fel Zsótér Sándort, hogy hadd dolgozhasson vele.

Nagyon régóta figyelem és szeretem a munkásságát. Persze láttam tőle olyan előadást, ami egyáltalán nem tetszett, tehát nem vagyok elfogult. Mondtam, neki, hogy dolgozzon már velem egyszer, majd észbe kapva hozzátettem, hogy maga az egyetlen rendező, akit én kértem fel.

Mit szeret az ő rendezéseiben?

Most hogy ezt kérdezi, eszembe jutott, amikor szeptemberben Kerekes Évával együtt vettük át a Színkritikusok legjobb színésznőnek járó díját. Éva emlékeztetett: „mindig mondtad, hogy várjál,mert találkozni kell a Rendezővel”. És bevallotta, hogy ő már találkozott. A Zsótérral. Annyi jót hallottam róla, sokat is beszélgettünk, amikor itt rendezett a Nemzetiben. Szeretem azt, ahogyan a színházról gondolkodik. Ráadásul nagyon jó színész. A társam, Maár Gyula filmjében, a Töredékben elképesztő nagyot alakított. Szóval jó lesz kipróbálni, hogy tudunk-e együtt gondolkodni.

Ön jól érzi magát a mostani Nemzetiben?

Annak idején, amikor bekerültem a Nemzetibe a legnagyobb nevek fogadtak maguk közé. Engem nyolc-tíz évig nem fogadott el a szakma a színházi pályán, de ezek az emberek ölbe vettek, és elhitették velem, hogy közéjük tartozó vagyok. Azok a falak ugyan már nem állnak – Nemzetinek ez a harmadik épülete, amiben játszom – de én ahhoz a régi Nemzetihez tartozom, a múlt részese vagyok, és ezt nem nagyképűségből mondom. Inkább azért, mert erre nagyon büszke vagyok.

Betegsége miatt meg kellett változtatnia az életét?

Az igazság az, hogy nem tudok megváltozni. Csak most már mindig át kell lépnem a küszöböt. Ezt a kifejezést eddig arra értettem, hogy be kell tudnom lépni a színpadra. Most már arra is, hogyha le kell hajolni bekötni a cipőmet. Vagy interjút adni. Sajnos, a jobb kezemet nem tudom rendesen használni. Az orvosok azt mondták, könnyen lehetettek volna súlyos szövődmények, de szerencsére csak ennyi nyoma maradt annak, hogy meghaltam. Persze nem könnyű együtt élni ezzel, de amikor morgok magamban, utóbb mindig bocsánatot kérek Istentől.

Spirituális élmény érte?

Semmi ilyesmit nem éreztem. Ha belegondolunk, gyönyörű halál lett volna, hiszen nem kellett hosszú ideig szembenézni vele. Minden embernek végig kellene gondolnia, miként viseli el, amikor közlik vele, hogy vége az életének. Ezen sokat gondolkodtam. A kolleganőim, Ruttkai Éva, Váradi Hédi, Ronyecz Mária hosszú hetekig, hónapokig néztek szembe a hallállal. Csodáltam őket, mekkora méltósággal viselték a sorsukat. Amikor a kórházban felébredtem, el kellett telnie egy kis időnek mire elhittem, hogy életben maradok. Két nehéz hónap várt még rám az intenzíven, ahol nagyon kiszolgáltatott az ember. Mégis végtelenül boldog voltam, attól hogy élek. És persze megrázó volt látni azt a heroikus küzdelmet, amit a Kútvölgyi orvosai, nővérei, dolgozói végeznek. Az ember elszégyelli magát, hogy mennyiért vállalják mindezt.

A falujában – Velemen - hogy fogadták, amikor hazaért?

Mindenki nagyon örült. Engem ott a kezdetektől fogva befogadtak, szerettek. Sőt, ha kirándulók jöttek, és bekopogtak hozzánk, rögtön odaszóltak, hogy ne tessék őket zavarni, nem azért vannak itt. Vigyáztak ránk. És most is vigyáznak.

Már helybelinek számít?

Persze, hiszen 38 éve ott élek, ha tehetem… Szembe kell nézni, hogy az élet véges. Hogy apró porszemek vagyunk a világmindenséghez képest. Ezért próbálom élvezni az életet. Boldog vagyok, mert élek. Mert kaptam még egy életet.

Ehhez kapcsolódik az is, hogy nekiállt főzni?

Ó, hát én negyvenéves koromig teát sem főztem. Aztán amikor megszületett a lányom, nekiálltam. És most, hogy többet vagyok itthon, megszerettem. A rossz kezem miatt a szomszéd Margitka szokott segíteni. Én persze mindenbe beleszólok, Maár Gyula meg is szólt érte. De hát én tudom, mit és hogy akarok főzni. Elárulom magának: úgy főzök, mintha Shakespeare-t próbálnék. Próbálom úgy csinálni, hogy kiderüljön, van-e hozzá tehetségem.

Névjegy

1935-ben született Pélyen. Itt kezdett iskolába járni, majd Egerbe, az Angolkisasszonyokhoz került. Zenei pályára készült, de végül Budapesten egy közgazdasági gimnáziumba iratkozott be. 1954-ben vették fel a Színház és Filmművészeti Főiskolára. Első filmszerepei ehhez az időszakhoz kötődnek, köztük a világhírnevet meghozó, Fábri Zoltán rendezte Körhinta. 1958-ban, a főiskola után a Nemzeti Színházba került, noha diplomát - hiányzó vizsgái miatt - csak később kapott. 1979 és 1980 között a győri Kisfaludy Színház művészeti vezetője volt. 1980 és 1990 között a Mafilm színtársulatának, 1990 és 1993 között a szolnoki Szigligeti Színháznak volt a tagja. 1993-1994-ben a Thália Színház igazgatója. 1989 és 1992 között a Magyar Színészkamar a elnöke. 2002 óta a Nemzeti Színház tagja. 2008-ban kórházba került, napokig küzdöttek az életéért. Felépülése után az első szerepe a kaposvári Csiky Gergely Színházban volt Marguerite Duras Naphosszat a fákon című darabjában játszotta az anyát Anatolij Vasziljev rendezésében. Fontosabb elismerései: háromszor kapott Kossuth-díjat, Prima Primissima-díjas, Nemzet Színésze, több nemzetközi fesztivál életműdíjasa.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.