Hurrá, Könyvhét! 1. rész

Fotó: Litera

A záporeső miatt kisebb késéssel, de hagyományosan a Központi Tűzoltózenekar felvonulásával  kezdődött június 2-án a 82. Ünnepi Könyvhét és a 10. Gyermekkönyvnapok a budapesti Vörösmarty téren. Az ország mintegy ötven településén megrendezett könyvünnepet Tóth Krisztina író, költő műfordító nyitotta meg az Oroszlános kút melletti színpadon.

A könyvhét hagyományainak megfelelően az egyik évben határon túli magyar író, a következőben pedig az anyaországban élő alkotó nyitja meg a rendezvényt, ezzel is szimbolizálva a magyar irodalom egységességét – mondta Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének az igazgatója, aki már köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy az időjárás kegyes lesz a rendezvényhez.

Tóth Krisztinának a megnyitó volt élete második, nagyobb nyilvános beszéde, az első a Széchenyi Művészeti Akadémián hangzott el néhány hónappal ezelőtt. „Nagyjából én voltam az utolsó, aki ott széket foglalt, az esemény után válságstáb ült össze, az elnök lemondott” – idézte fel a történteket. Az író, akinek most jelent meg Pixel címen novelláskötete, reményét fejezte ki, hogy az ország megosztottsága az irodalomra, az olvasáskultúrára nem lesz jellemző. „Igyekszem biztosnak lenni abban, hogy ez itt most valóban az Ünnepi Könyvhét, nincs egy párhuzamos, még ünnepibbnek elnevezett Könyvhét egy másik helyszínen” – fogalmazott, majd leszögezte, hogy a könyvhét a könyvekről, az olvasás öröméről szól. „Az olvasókról, akik várják kedves szerzőik könyveit, a költőkről és írókról, akik szépirodalmat írnak, nem pedig szóvá tesznek ezt-azt, amikor ugyanis rendezetlen ügyeinket teszik szóvá, akkor éppen legfontosabb dolgukat, a szóvá tevést nem végzik.”

Pályája elején úgy gondolta, a Vörösmarty téri dedikálás jelenti „az igazi íróságot.” „Aki még soha nem kapott napszúrást a könyvsátor előtt, nem is igazi író. (…) Akinek ilyenkor, könyvhét táján nem kell átrendeznie az egész könyvespolcát, az nem is igazi olvasó” – mondta Tóth Kriszta, megemlítve, hogy a könyvtár nem tükrözi az irodalom megosztottságát. „A polcon az N alatt kicsit elcsúsztatva ott vannak a P betűs magyar szerzők, Nagy László és Petri György például egész közel egymáshoz. A könyvtár inkább azt mutatja, hogy rengeteg fontos külföldi szerző jelenik meg jó fordításban, igényes kiadásban. Azt mutatja, hogy a kortárs magyar irodalom végtelenül gazdag, burjánzó, izgalmas. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ebben időszakban élhetek, hogy remekműveket írnak a kortársaim, a barátaim, hogy a költészet virágzik, hogy a gyerekirodalom kápráztatóan jó és színes” – fogalmazott.

Az író megemlékezett az elhunyt pályatársakról is, Lázár Ervinről, Békés Pálról, Bodor Béláról, Rába Györgyről, Czigány Zoltánról. Arra kérte az olvasókat, menjenek oda a dedikáló írókhoz akkor is, ha sokan vannak előttük, és akkor is, ha senki. „Az íróktól pedig azt kérem, figyeljenek a kortársaikra, mert ezer bajunk, sérelmünk, dolgunk mellett nem mondjuk a másiknak, hogy csodálatos könyvet írtál, és mire esetleg észbe kapnánk – a jövő héten, nyáron, ősszel, jövőre – esetleg már nem ül ott. És csak magunkban mondjuk el, utólag, a neki szánt mondatokat.”

„Ha egyszer el kellene innen mennem, pár könyvet vinnék magammal. Ha megint elválnék, amit nem szeretnék, a könyveimet tartanám meg. Rengeteget kaptam a könyvektől: reményt, izgalmat, belső hazát, titkokat, kérdéseket, újabb kérdéseket, válaszokat, mi több, gerincsérvet is. Szóval vigyázat: az irodalom nem veszélytelen dolog, az irodalomnak súlya van” – zárta beszédét a József Attila-díjas költő.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.