Fotó: Weöres Sándor Színház

Dömötör Tamás elhagyta a szombathelyi Weöres Sándor Színházat, amely egykor az ő kezdeményezésén alapult. A volt főrendező azt mondja, olyan színházban szeretne dolgozni, amelyben nem kizárólag a nézőszám határozza meg a repertoárt.

Ön volt az egyik alapítója annak az egyesületnek, amelyre később a Jordán Tamás-féle társulat támaszkodhatott. Árulja el, mi volt a válóok?

Az, hogy a színház darabválasztási szempontjai alig különböznek egy kereskedelmi televízió műsorpolitikájától. Aminek ismérve, hogy igyekszik minél könnyebben beemelhető, zenés, szórakozató műsort adni, hogy több nézője legyen. Én meg azt gondolom, hogy a színháznak elsősorban nem ez a feladata. Az a teátrum, amelyik ma a színházi törvény értelmében kőszínházi modellben dolgozik, rákényszeríti magát egyfajta gyárszerű működésre. Mert szerződésében nézőszámot, előadásszámot vállal, amit aztán le kell gyártani. Ezért aztán a szakmai munka sem lesz sokkal izgalmasabb mondjuk egy hírgyárénál.

Ön mit várna el egy ideális színháztól?

Csupán annyit, hogy színházcsinálás szándéka kommunikációs vágyból fakadjon. Ez lehet akár lelki kényelmetlenség, belső konfliktus is. Például ha zavar, hogy a radikalizálódik az ország, hogy egy szélsőséges párt meghatározó szerepet kaphat a parlamentben, akkor legyen módom a bennem lévő konfliktust a színházi csatornákon keresztül kivezetni. Ez nagyon nehéz, ha közben a nézőszámmal is kalkulálni kell, hiszen az alapmotiváció tűnik el. Nem véletlen, hogy az elmúlt tíz évben érvényes színházi előadásokat a Katona József Színházon kívül szinte csak szabadcsapatok hoztak létre. Ha Szombathelyen nem folytatódik a számomra vállalható létezési forma, akkor megkeresem azt máshol.

Például hol?

Szerencsére munkával most el vagyok látva. Három színházi projektre is meghívtak. Az egyiket a Tasi-Kapa-Pepe féle brigád (Tasnádi István-Mucsi Zoltán-Scherer Péter) csinálja, akik a Magyar a Holdonnal elnyerték 2008-ban a Vidor fesztivál fődíját. A másik Zsámbékon lesz, Mertz Tiborral és a Pesti Magyar Színház néhány tagjával dolgozunk majd egy R.D. Lang-esten. Sőt van egy tévésorozat tervem is.

Ezek szerint végleges a szakítás?

Nem szakításról van szó. Csupán arról, hogy nekem most nincs kedvem mindenáron a közönség kegyeiért küzdeni. Lehet, hogy ha tizenöt évvel idősebb lennék, akkor belevágnék egyfajta Gandhi-féle lassú ellenállással. De most még nem vagyok abban a korban, a harcos éveimet élem.

Több televíziónál is dolgozott. Tudatosan kerülte el ezek szerint a nagyobb kereskedelmi tévéket?

Igen. Valójában egy nagyon jó közszolgálati televízióra vágyom.  Az lenne nekem az igazán megfelelő terep. 

Nem a színház? 

Ha megkérdezik, mi vagyok, még mindig azt mondom, hogy elsősorban televíziós újságíró. Ehhez értek a legjobban. 

Ezek szerint újságírói érdeklődéssel csinálja a színházi, filmes projekteket is? 

Igen. Ugyanabból az anyagból dolgozom, nincs „tanult” színházi tapasztalatom. A munkamódszerem is ugyanaz, mint tévés koromban. Nagyon hasznos dolgokat tanítanak az újságíró iskolákban. Bőven lehet rá építeni, sőt ha az ember érzékenyebb, akkor tud más csatornát is használni. Például a színházat. De tudni kell, mi a „hír” drámában, melyik az az egy mondat, ami a legfontosabb. 

A héten bemutatott Czukor Show-ban ön szerint mi a hír? 

Ha hosszú ideig visszaélünk a kamerával, akkor nagyon megszívjuk – ennyi. Nem lehet visszaélni a kamerával, vagy arra használni, amire nem való. 

A filmben egy délutáni tévéshowt és készítőinek cinizmusát mutatja be. Kritikusai szerint az ön filmje elkésett tíz évvel. 

A film arra alapkísérletre épül, hogy miként lehet egy Füst Milán-drámát, egy szépirodalmi alkotást mai, fogyasztható formában átadni. A kritikusoknak meg azt szoktam mondani, hogy ha tíz éve lett volna rá lehetőségem, megcsináltam volna a filmet. Úgy látszik, most értem oda, hogy higgyenek nekem azok, akik össze tudnak szedni annyi támogatást, amennyi egy forgatáshoz kell. Ráadásul nem látom, hogy a probléma megoldódott volna. Az átlagos tévénézőnek – és ide sorolom magam is – ugyanezek a délutáni show-k adják a délutáni tévéélményt. 

Akkor pusztán képmutatás, hogy mindenki szidja, mégis mindenki nézi ezeket műsorokat? 

A műsorkészítők a zsigeri reakciókat, az ösztönöket használják ki, hogy a reklámok hatására megvedd a pelenkát vagy a mosóport. Én a filmmel azt mondom, hogy azért a pelenkáért, mosóporért bizony, valaki csúnyán megfizet. És nem az zavar, hogy ezek mennek a kereskedelmi csatornákon, hanem az, hogy nincs komoly alternatíva. Pedig lehetne, ha akarnának erre pénzt áldozni. Most az akarat, a pénz és a szakértelem is hiányzik a köztévékből. 

Most, hogy már nem lesz főrendező, visszatér a főzős műsorokba is? 

Sokat főzök most is, ráadásul több műsortervem is van. Igaz, ezek egyike sem hasonlít a ma a tévékben láthatókhoz. Az igazság az, hogy engem jobban érdekel a szakmai, a tévés feladat, mint maga a főzés. 

Az egyik legsikeresebb műsorában, a Gasztropuccsban, úgy tűnt, élvezi azt is. 

A TV-Paprikához rendezőnek hívtak, hogy olyan műsort csináljak, amely a fiataloknak szól és a kaja is kevés pénzből készül. Aztán nem találtam embert hozzá. A társam, Kozi sem casting alapján került be. Futár volt, ha jól emlékszem, egy lemezt hozott a tévébe. Megláttam, és mondtam, ő az. Tehát eredetileg én összeállítani akartam a műsort, és nem szerepelni benne, de végül nem bántam meg. Jó volt Kozival dolgozni, a szerkesztők is nagyon sokat megengedtek nekünk. A főzőműsorokban az a jó, hogy félreérthetetlenek. És gyorsan jön a visszacsatolás, a nézők azonnal elkapcsolnak, ha valami nem tetszik nekik. Ráadásul nem kérdezi senki, hova tartozol, honnan jöttél, miért te kaptad meg ezt vagy azt a műsort. Csak jól kell csinálni.

Névjegy

Szombathelyen született 1974-ben. A Bárka Színház ösztöndíjasaként színészetet tanult, majd újságírói képesítést szerzett. 1999-ben a Duna Televízió szerkesztő-műsorvezetője lett, majd a Magyar Televíziónál dolgozott. Dolgozott a nyomtatott sajtóban, majd 2000-ban meg alapította a szombathelyi Kamara Savariát működtető Szombathelyi Színházbarátok Egyesületét. Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakán diplomázott 2007-ben. 2004-ben rendezte első nagyjátékfilmjét, a Premiert, 2007-ben pedig Offside-ot forgatta Egressy Sóska, sültkrumpli című drámája alapján. 2005-től 2 éven

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.