Petrik Andrea, Bálint András és Szervét Tibor G. B. Shaw darabjában, a Pygmalionban. Galéria: Radnóti Színház

Szervét Tibor a tavalyi mozgalmas év után újra főszerepet játszik a Radnóti Miklós Színházban. A színész-rendezővel a szerencsésen elkerült happy endről, a színészetről és január végén megkapott filmkritikusok díjáról beszélgettünk.  

Találkozott az élete során az úgynevezett Pygmalion-effektussal?

Számomra Pygmalion a görög mítoszt jelenti. Tudja, amiben a király kifarag egy szobrot, majd beleszeret annak tökéletességébe. Tehát ha valami olyasmit ért ezalatt, hogy beleszerettem-e már saját alkotásomba, akkor a válaszom az, hogy nem. Tágabb értelemben viszont mindenkivel előfordul, hogy részese lesz egyfajta teremtési folyamatnak, például egy kapcsolat, egy szerelem vagy a saját gyereke révén. Ilyenkor teremtői viszonyba kerül az ember, és az érzelmeitől egy kicsit meg is vakul. Mint ahogy Higgins is megvakul a saját Elizájától.

A pedagógiában gyakorta használják afféle önbeteljesítő jóslat értelemben.

Lehet, de ez nem kapcsolódik a darabhoz.

Henry Higginst nem ismeretlen az Ön számára. Miskolcon a My Fair Lady-ben már eljátszhatta a nyelvész professzort. Mivel kellett leginkább megbirkózni a próbák során?

Megpróbáltuk elkerülni a darab sémáit, az édeskésségét, a romantikára való hajlamát, mindazt, ami gyakran előjön a Pygmalion rendezések során. Higgins esetében a helyes arányokat kellett megtalálni, hiszen Shaw egy kissé mogorva, monomániás tanárt írt meg, akit kizárólag a nyelv és a helyes beszéd érdekel. Illetve az, hogy miként tud megtanítani valakit a helyes beszédre. Ráadásul mint afféle angol felső-középosztálybelinek, a társadalom nagy részével nincs kapcsolata. Nyugodt, hullámtalan életét azonban felkavarja egy lány, aki számára egy olyan ismeretlen univerzumból érkezik, amelynek csak nyelvi korlátoltságát ismeri. Tulajdonképpen ez felkavarodás a Higgins-féle történet.

És Önben készen van már a szerep vagy előadásról előadásra változik?

Keresgélek, mint ahogy a szerep is keresi önmagát. Ez misztikusnak hangzik, de így van. A premier csak egy dátum, amikor a nyilvánosság elé kerül a darab. De miután ez a teher eltűnik, a munka folytatódik. A színészetből ezt szeretem a legjobban, amikor már csak hárman vagyunk: a szerep, a néző és én. Ilyenkor új részletek világosodnak meg, hangsúlyok változnak, kapcsolatok alakulnak ki, pont úgy, mint a való életben. Isteni érzés, igazi felfedező út az ember lelkéhez.

Shaw a bevezetőben arról ír, hogy didaktikus lett a mű…

Persze, hiszen a Pygmalion társadalmi példázat: átléphető-e egy nyomorból érkező lány és egy jómódú professzor között tátongó társadalmi szakadék pusztán a nyelvi megformáltság által. Maga Higgins úgy éli meg, hogy sikerült, hiszen a társaságban a lányt elfogadták, de valójában nem hercegnőt, csupán egy jobb „minőségű” virágáruslányt hozott létre. Persze társadalmi példázatot nálunk szinte lehetetlen sikerrel játszani. Ráadásul a mi társadalmi szakadékaink nem ilyenek, a közöttünk lévő kulturális távolságokat a nyelv ilyen módon nem jellemzi. A történet mégis hat, ha sikerül a darabban megbújó érzelmi örvény megmutatni. Mert a történet mélyén egy romantikus mese bújik, amit még a szerző sem szeret bevallani. Szerencsére Shaw ellenállt a happy endnek.

Ön szerint az eddig eljátszott szerepeiből kiolvasható az, amit Ön a színházról gondol?

Erre nehéz válaszolni. Egyrészt roppant hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen mennyiségű és minőségű szereppel, a színészi paletta szinte teljes spektrumával elhalmozott. Tavaly például játszottam a Beszélő fejeket, ami egy kissé lelki beteg, bonyolult, anyafüggő ember monológja, majd ezt a Spamalot című abszurd musical Arthur királya követte. Ennyire ellenétes szerepeket egyszerre játszani hatalmas szerencse, de azt nem tudhatom, hogy ezekből milyen színészkép bontakozik ki a nézőkben. Másrészt nagy kérdés, hogy mennyire tudok jól játszani a rám bízott szerepekben. A jó alatt most azt értem, hogy ha én látnám, nekem tetszene-e...

A filmkritikusokat mindenestre megyőzte Az apacsokban, amiben egy tartótisztet alakított. Érdekli ez a téma magánemberként?

Egyáltalán nem. Jó lenne, ha végre nem a Kádár-rendszer maradványairól szólna minden harmadik rádióműsor. Nagyon sajnálom, hogy a mi népünk ennyire erős függésben él a múltjával, hogy sokan érzik úgy, mintha valami elszámolatlanság lenne mögöttünk. Nem tudom, hogy lehetne feloldani ezt, de azért érdemes lenne körbenézni, máshol hogy csinálták. Mert vannak jó példák, úgy tűnik, Németországban ezt sikeresebben oldották meg. Mindenesetre én igyekszem, hogy a saját magán-múltam ne ejtsen foglyul.

Ön hogy viszonyul a saját múltjához?

Régebben én is sokáig hordoztam különféle múltbeli eseményeket, csalódásokat, vágyakozásokat. De aztán rájöttem, hogy ez alig több, mint fölösleg és teher, amit cipelek ide-oda, de minek. A tegnapi előadással semmit sem lehet kezdeni, nem érdemes rajta rágódni. Csak a mai előadás van, a mostani perc.

És mit gondol az ügynök figurájáról? Nehéz szerep?

Nagyon jó játszani, mert gonosz. Nem számít neki, hogy a vele szembe ülőnek milyen árat kell megfizetni azért, hogy ő a célját elérje. Gonoszt játszani klassz dolog. Minden emberben ott van az is, ami kifelé nem látszik. Szerencsés, ha az emberben lévő rossz egy szerepen keresztül tud manifesztálódni, mert akkor kevésbé tör-zúz odabent, kevésbé kártékony a valóságos életben. Remek terápiás célt szolgált nekünk és szerintem a nézőknek is, hiszen átélhetnek efféle ronda tulajdonságokat, majd meg tudják tagadni őket – és átélhetnek olyan napsütötte, boldog élményeket, amelyek alkalmasint a saját életükből hiányoznak.

Névjegy

1958-ban született Cegléden. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán doktorált 1982-ben.  Két évvel később felvételt nyert a Színművészeti Főiskola színész szakára, ahol mesterei Kerényi Imre, Huszti Péter és Ruszt József voltak. 1988-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1989-ben egyik alapító tagja volt a Ruszt József vezette Független Színpadnak. 1991-1994 között a Miskolci Nemzeti Színház vezető művészévé vált. 1994-ben négy színház hívta Budapestre, végül a Cyrano előadással együtt szerződtette át a Vígszínház, amelynek három évig volt tagja. 1997 óta a Radnóti Színház színésze, számos művészeti és közönségdíj kitüntetettje.

via vasárnap reggel

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.